.

8,7 tonna kokaint találtak a banánok közt



Egy kolumbiai banánszállítmányba rejtve rekordmennyiségű, összesen több mint 8,7 tonna kokainra bukkantak a héten a spanyol hatóságok a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjében – jelentette be a spanyol belügyminiszter szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

 

Algeciras kikötője

Juan Ignacio Zoido elmondta: a most lefoglalt rakomány Spanyolország eddigi legnagyobb drogfogása, európai viszonylatban pedig a legnagyobb, konténerben csempészett mennyiségnek számít.

Ismertetése szerint a nyomozók a rakományt importáló málagai cég székhelyén három embert vettek őrizetbe.

A két cégvezetőt, akik időközben Franciaországba menekültek, Lyonban fogták el a hatóságok, és már kiadták Spanyolországnak.

Az üggyel kapcsolatban őrizetbe továbbá vettek egy spanyol csendőrt is Algecirasban.

A belügyminiszter szerint az akció "jelentős csapás" a kábítószer-kereskedelemre, ráadásul négy hónappal egy hasonlóan nagyszabású művelet után, amikor is a rendőrség hat tonna kokaint foglalt le ugyanebben a kikötőben.

MTI.

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja