.

17 éve omlottak le az ikertornyok



 

Tizenhat évvel a tragikus események után szakértők körében még mindig nincs egyetértés a két WTC torony összedőlésének valódi okáról

2001. szeptember 11. emlékezetes nap a történelemben. AZ USA-ban terroristák négy repülőt térítettek el, amiből egy a Pentagonba, kettő a Word Trade Center (WTC) két tornyába csapódott, a negyedik pedig lezuhant. Ezek a terrorcselekmények új szemléletet és új háborúkat hoztak a világban.

Mint ismeretes, ezen a napon new yorki WTC két tornyába két eltérített utasszállító gép csapódott. A becsapódások után másfél órán belül a két torony fél óra különbséggel összeomlik.

Az eseményekről számtalan vizsgálat és jelentés készült. Érdekes megfigyelni, hogy a kormányzat által megrendelt szakértői vozsgálatok az összedőlés okaként a becsapódás nyomán leletkezett tűz következtében meggyengűlt acélszerkezet összeroskadását, míg a független vizsgálatok az acél tartószerkezetek robbantással történt átvágását valószínűsítik.

Ha jobban szemügyre vesszük az események időrendjét, furcsa ellentmondáshoz jutunk. Az első repülőgép (az American Airlines 11-es számú járata) 8.45-kor ütközött az Északi Toronynak (WTC 1), pontosan középen találva el azt, úgy hogy a gépből kifolyó kerozin nagy része az épület belsejében lobbant lángra . A második „kamikaze repülő” ( a United Airlines 175-ös számú járata) 9.03-kor vágódott be a Déli Toronyba (WTC 2), kissé éles szögben, az épület sarkába, és az üzemanyag jó része a levegőben robbant fel. Mégis ez a torony dőlt össze hamarabb, pedig tűz ebben a toronyban sokkal kisebb intenzitású volt, mint a másikban.

Furcsa előzmények:

2001. július 23-án bérlőt cserélt a WTC komplexum, az új bérlő egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, mely egy új elemet tartalmazott: terrortámadás esetére szóló biztosítást. Ez a biztosítás a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált…
   A támadás előtti napokban kapott egy új biztonsági igazgatót a WTC, aki történetesen korábban az FBI azon részlegénnél dolgozott, amely Osama bin Laden tevékenységét figyelte. John O’Neil vizsgálta ki az Al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket. O’Neil néhány nappal a támadás előtt vette át a WTC biztonsági szolgálatának vezetését, melynek keretén belül néhány emberével bejárta az épületet.
     A támadást megelőzően érdekes tőzsdei spekulációk indultak útjukra. A WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és azon két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines),  részvényei ellen irányuló spekulációra fel kellett volna figyelni az tőzsdefelügyeletnek. Ezen cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött (akár a szokásos forgalom 10-15-szeresére). Ennek hátterében az a spekuláció állt, miszerint a cégek részvényeinek értéke néhány napon belül jelentősen esni fog.
Független nyomozati szervek felfedezték, hogy a legaktívabb személy a börzei tranzakciókban egy bizonyos A. Krongard nevű úriember, aki a CIA hivatalban lévő igazgatója volt.

Tanúk

   Érdekes a tanúk beszámolója is, amelyeket a hivatalos vizsgálatok nem vettek komolyan.
Több túlélő, akik ki tudtak menekülni az épületekből, egymástól függetlenül, élő TV interjúkban számoltak be robbanásokról. Pl. Steve Evans is, aki a BBC-nek így nyilatkozott: „Történt egy robbanás. Először nem gondoltam, hogy ez egy robbanás volt, de a torony teljes alapzata megremegett! És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás.
   Louie Cacchiolo, szintén tűzoltó, a következőket nyilatkozta a People magazinnak: „Az embereimet felvittem lifttel a 24. emeletre, hogy evakuáljuk az ott lévő irodai dolgozókat. Amikor utoljára jöttünk lefelé, egy bomba robbant.”
   Egy színesbőrű üzletember, aki teljesen porosan rohant ki a WTC-ből, a következőket mondta a Dán DR-TV1-nek: „A nyolcadik emeleten egy hatalmas robbanás letaszított a lábamról.”
   Van Romero az Újmexikói Bányászati Technológiai Intézet alelnöke a romokat látva így nyilatkoott: "Az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba.".


A piros körben lévő acélváz csonkjának sérülése előkészített, robbantásos átvágásra utal.
(Acélvázas épületek bontásánál alkalmazzák ezt a technikát.)

 

 A WTC7 épület összeomlása

Hagyjuk a szakértőket vitatkozni a tornyok összedőlésének közvetlen okáról, vélhetően úgyis arra a következtetésre fognak kilyukadni, amit a vizsgálat megrendelője szeretne.
 


Viszont itt van a WTC7 épület, ami csak úgy magától összeomlott. Ez du. 17,40-kor történt. Ide nem csapódott gép, némi ismeretlen eredetű belső tűz ugyan támadt az épületben, de az összeroskadást semmi nem indokolta  Erre nagyon kínkeserves magyarázatok születtek: az ikertornyokba csapódó gépek robbanása szerkezeti darabokat repített a 47 emeletes épülebe, aminek tartószerkezete ettől meggyengűlt, és magába roskadt. Ezt még azok sem nagyon hitték akik kitalálták. A videót megtekintve egy teljesen szabályozott házösszeomlást látunk, amely a környező épületekben nem tesz kárt. Erre azóta sincs magyarázat.

 

<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/Mamvq7LWqRU" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>


A harmadik a Pentagonba csapódó gép is sok kérdést vet fel. Az épületen látható nyomok nem párosíthatók egy gép becsapódásának nyomaival. A pentagont ért támadás után a roncsokat olyan gyorsan eltüntették, hogy fényképek nem is maradtak a becsapódó gépről. (Rossz nyelvek szerint itt nem is gép csapódott be, hanem rakétatámadást hajtottak végre)
 


A romok és a becsapódó gép méretei nem egyeznek

A negyedik eltérített gép lakatlan területen lezuhant. A jelentések szerint az utasok meg akartak akadályozni egy újabb becsapódást. (Az ikertornyok tragédiájáról mobiljukon értesültek.) Valószínűsíthető, hogy a gép a géprablók és az utasok közti dulakodás következtében zuhant le.

Milyen alapvető változások történtek 2001. szeptember 11. óta? Az első a polgári személyiség jogok korlátozása. Amerikában ma mindenki letartóztatható, bírói végzés nélkül fogva tartható, akire a gyanú legissebb árnyéka is rávetül. Nem kell hozzá bizonyíték. Ez a terrorizmus elleni harc egyk "vívmánya".

Egy New Yorkba élő anyukát azért figyeltek és tettek "fekete" listára, mert egy emailban barátnőjének fia "bombasztikus" iskolai sikereiről írt. A bomba és az iskola szó párosítása benne van a polgári személyek internetes levelezést figyelő programban, így a levélíró adatait azonnal terrorista gyanús névsorba tették.

A terrorizmus felszámolása nevében Afganisztán és Irak ellen indított katonai akció után mindkét országban kaosz és bizonytalanság uralkodik.

Az ikertornyok elleni támadás nélkül nem lehetett volna bevezetni az álampolgárok feletti totális ellenőrzést, hadsereget küldeni a világ másik végére, felpörgetni a fegyvergyártást, és elnapolni a a gazdasági krízis kitörését, ami így később, 2008-ban következett be.

(Az amerikai állampolgárok túlnyomó része nincs tisztában azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott a hatalomnak. Az egyik alapvető jogfosztottság, hogy bizonyíékok nélkül, csupán gyanú alapján is korlátlan ideig fogva tarthatják. Azt már a hatóság, vagy a nyomozó szerv dönti el, mit tart alapos gyanúnak.)

Sokan nem értik, mi élteti az összeesküvés elméleteket ezen események kapcsán, amikor minden olyan egyszrű és összeillő. Vagy mégsem?

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol