.

100 km elektromos kerékpárral




Akár 100 km egyetlen feltöltéssel

Brinco néven kínál elektromos kerékpárt a poraiból nemrég feltámasztott spanyol vállalat, a Bultaco. A kétkerekűt háromféle beállításban lehet vezetni, a meghajtásába pedig egy 60 Nm-es nyomatékú villanymotor segít be. 

 

Bultaco Brinco 1

Számos elektromos kerékpár érkezéséről lehetett hallani az elmúlt időszakban, melyek között szerepelt magyar példány is. Ezek általában igen jó átmentet képeznek a normál biciklik és a nagyobb távolságok dinamikusabb és kényelmesebb megtételére alkalmas robogók között.

Bultaco Brinco 2Háromféle beállításban lehet vezetni. Ebből az egyre növekvő szegmensből próbál meg kihasítani magának egy szeletet a Bultaco is. A nemrég feltámasztott vállalat az utóbbi időben keveset hallatott magáról, azonban ez a közeljövőben megváltozhat, mivel egy olyan elektromos kerékpárral rukkol elő a spanyol cég, amelynek lehet keresnivalója a kategóriában. A Brinco névre keresztelt jármű messziről nézve egy különös megjelenésű biciklinek tűnik, azonban közelebbről vizsgálva már látható, hogy annál komolyabb konstrukcióról van szó. A hátsó tengelyénél egy 2,7 lóerős elektromos motor található, ami már a fordulatszám legalsó tartományától 60 Nm-nyi nyomatékot tud a kerekező rendelkezésére bocsátani. A Bultaco újdonságát háromféle beállításban lehet használni. A Sport üzemmódban minden erejét kipréseli magából a villanyos egység, ilyenkor akár 60 km/h-s sebességgel is lehet száguldani a Brincoval. Az Urban állást a városi közlekedéshez ajánlja a cég, az ECHO pedig a legtakarékosabb módot jelenti. Utóbbiban minimálisra csökkenti a rásegítés mértékét az elektronika. Ilyenkor az akkumulátorban tárolt energia elegendő lehet ahhoz, hogy némi pedálos rásegítéssel akár 100 km-t is megtegyen vele a kerékpáros.

Bultaco Brinco 3Mint ahogy az ezekénél a speciális bicikliknél megszokott, a Bultaco újdonságnak is az egyik nagy hátulütője, hogy igen tekintélyes a tömege. A Brinco alatt 33 kg-ig lendül ki a mérleg nyelve, amiből az akkumulátor 7 kg-ot teszi ki. Ez a súly ugyan az átlagos kerékpárokénál jóval több, de a robogókénál jelentősen kevesebb. A pedállal való hajtást egy kilencfokozatú sebességváltó teszi hatékonyabbá, a megállításról pedig elöl és hátul is tárcsafék gondoskodik. A jármű további érdekességei között pedig még felsorolhatóak az első felfüggesztésben megtalálható, fejenálló teleszkópszárak és az okostelefon integrálására alkalmas műszerfal. Utóbbi segítéségével valós időben lehet követni a megtett távolságra, a sebességre és az energiafelhasználásra vonatkozó adatokat. A 4800 euróért, átszámítva nagyjából 1,5 millió forintért megrendelhető kétkerekűek kiszállításai áprilisban kezdődnek meg.

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol