Nazca vonalak az ősi Indiában?

Egy szabályos római hatost formáló jegyre bukkantak India egyik nyugati tartományában egy domboldalon. Az alakzat nagyon szabályos és nagyon régi, akár mesterséges is lehet.

Két hónap alatt kitisztult a Gangesz vize

A kutatók szerint 500 százalékkal csökkent a folyóba jutó szennyezések aránya, az ipari, valamint a szállodákból és a lakóházakból származó szennyvíz mennyiségének drasztikus redukálódása miatt.

A Tádzs Mahal megmentéséhez segítség kell

A Tádzs Mahal mauzóleum elszíneződésének megállítására külföldi segítséget kell kérnie az indiai kormánynak – rendelkezett az indiai legfelső bíróság.

Pakisztáni szfinx

Máig nem sikerült eldönteni, a rejtélyes beludzsisztáni szfinx vajon egy ősi fejlett civilizáció emléke, vagy a természet alkotása?

Nyolc négyzektilométeres radioaktiv hamu réteget találtak az indiai Rajasthanban, ami egy ősi atomrobbanásról tanúskodik

Az ősi civilizációk és vallások számos nyomot hagytak a történelem során szövegekben, műemlékekben és tárgyakban melyek arra késztetnek bennünket, hogy átértékeljük a múltunkat

57 éven keresztül szolgált a világrekorder repülőgép-hordozó

A falklandi háborúban még Hermes néven a Brit Királyi Haditengerészet kötelékében működött, majd 1987-ben India vásárolta meg és csak most vonták ki a szolgálatból.

Istenek fegyverei

El tud képzelni űrhajókat, amelyek antigravitációs elv alapján működnek, és felfoghatatlanul gyorsak, vagy egész országokat elpusztító fegyvereket, mert ilyenekről írnak az ősi indiai szövegek.

Írásos emlékek ősi repülő szerkezetekről

Az emberiség valós történelme sokkal lenyűgözőbb, mint amit a történelemkönyvek elmondanak nekünk. Ősi szövegekben leírások, vannak tepülő szerkezetekről, melyek az egekből érkeztek

Kailasa templom

Indiában van ez a csodálatos építmény, aminek az a “trükkje”, hogy a hegyet lefelé vésve készítették!!! Több, mint 1000 éve.

Még ma is vannak mesés kincseket rejtő indiai templomok

A világ egyik legnagyobb aranykészlete egy indiai templom alatt várja, hogy bíróság döntse el: a töméntelen mennyiségű kincs az embereket vagy Visnu istenséget illeti

.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 
 



Vár a Costa del Sol